A főzés nagyon közel áll a festészethez. Amikor az ember elkészít egy ételt, hozzáad egy kis ezt, egy kis azt... mintha festékeket keverne."S.D.

Gasztrocs



ckcsenge@yahoo.com

Gazdag omlett

2012.04.27 19:39

Hozzávalók 4 személyre:
4 tojás
1 púpozott evőkanál liszt
1 dl tejföl vagy natúr joghurt
1 fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 szelet száraz fehér kenyér
1 szem paradicsom
5 dkg reszelt sajt
5 dkg húsos szalonna vagy sonka
pár karika füstölt kolbász vagy szalámi
só, bors
olaj a sütéshez

Vágjuk kockákra a kenyérszeleteket, és süssük ropogósra őket a felmelegített olajon a felaprított fokhagymával együtt, majd szedjük ki a lábosból, tegyük félre. Kockázzuk fel a lila hagymát, kevés olajon süssük üvegesre, majd adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot, és nagy lángon süssük 2 percig. Szórjuk bele a sonkát és a kolbászt is, ezekkel is süssük egy kicsit. Verjük fel a tojásokat, keverjük el benne a lisztet, a reszelt sajtot és a tejfölt, sózzuk, borsozzuk. Tegyük vissza a kenyérkockákat is a serpenyőbe, majd öntsük rá a tojást. Fedjük le, és kevergetés nélkül, takarékon süssük 15 percig, míg az alja teljesen megszilárdul, a teteje pedig éppen hogy csak rezeg. Ekkor a fedő segítségével fordítsuk meg, és 2-3 perc alatt pirítsuk meg a másik oldalát is.

Előkészítés: 20 perc
Sütés: 18 perc

Tipp: ideális vacsora, mikor már mindenből éppen csak egy kevés maradék van a hűtőben.